A tunéziai berber népcsoport bennszülött déli lakosság, s az eltűnés fenyegeti, mivel egyre inkább
beolvad a domináns arab kultúrába. E fokozatos és hosszadalmas folyam at a VII. századi arab hódításokkal kezdődött. A római időkben Tunézia legfontosabb nyelve a berber volt, helyét azonban hamarosan átvette az iszlám új vallásának nyelve, az arab.
Douiret, hagyományos berber település Dél-Tunéziába
A XIX. században már csak a három legfőbb berber település – Chenini, Douiret és Guermessa -lakossága használta a berbert anyanyelveként. Manapság mindössze néhány idős asszony beszél berberül, a férfiak munka és magasabb bér reményében áttelepült a városokba, és csupán az év néhány hetére térnek haza.
A nők csekély bevételüket szőnyegszövéssel szerzik, a fiatal férfiak pedig elköltöznek Tuniszba vagy Sousse-ba. Néhányan visszatérnek, és megtakaritásukból kifizetik a pride (hozomány) összegét, vagy földet, állatot vásárolnak maguknak.
Egyre többen távoznak Franciaországba és Líbiába. Idővel a megmaradt közösség is kihal. A tunéziai berber kultúra legutolsó őrzői az erődfalvak, melyek a sivár déli hegyhátakra, dőként Foum Tataouine-től nyugatra, a Jebel Demer-hegyvidéken épültek.
Az egyik legnagyobb berber település, Douirat mintegy 2000 fős lakosságot számlál. A berber falvak átlagos lakossága 40-50 fő, a közösség élén a választot shaikh (vezető) áll. A berberek hagyományosan földművelésből élnek, foglalkoznak a jessourok (völgyteraszok) gondozásával, illetve a vízkészlet elosztásával.
Berber magtár (ksar) Matmatában
A VII. századi arab invázió arra kényszerítette a berbereket, hogy elhagyják gondosan ápolt területeiket, és a túlélés érdekében kőszirtek közé költözzenek. A sivatagi éghajlat nem könnyíti meg a hagyományos mezőgazdaságot, ritkán adódik jó termés, ezért alapvető fontossággal bírt a falu magtárának (ksar) védelme a fosztogatókkal és a többi törzzsel szemben.