Észak-Tunézia

Bulla Regia romjai

Tunézia északi részének tájai olyannyira eltérnek az Észak-Afrikáról alkotott hagyományos képtől, hogy ha nem tudnánk, hol vagyunk, könnyen hihetnénk, hogy Dél-Európát látjuk. A zöld, lankás dombokból álló Mejerda-völgy a rómaiak éléskamrája volt. Ezeket az időket idézi Bulla Regia, Chemtou és Utica ókori városai.

A területben rejlő lehetőségeket a francia gyarmatosítók is felismerték, és
élénk gabonatermesztésbe fognak. A függetlenség elnyerése után a helyiek saját, piros cseréptetős, fehér meszelt falú házakból álló falvakat hoztak létre a területen.

A nedves időszak október és március között köszönt be, ekkor háromszor annyi
csapadék zúdul Mejerda-völgyére és a környező hegyekre, mint mondjuk Londonra.
Télen a hegyeket hó borítja.

Észak-tunéziai vidék

A folyótól északra egy részben dús tölgyfaerdővel borított mészkő hegylánc fut
a parttal párhuzamosan. A Tabarkától délre eső Ain Drahan városa éppen egy ilyen
erdő közepén fekszik, ezért napjainkban éppúgy kedvelt helyszíne a vaddisznó vadászatoknak, mint hajdanán. Jelentős különbség fedezhető fel a hegyvidék berber őslakosság és a völgybeli, tehetősebb városi emberek életformája között.

A partvidék nagy része sziklás, néhol azonban pompás, elszigetelt homokos partszakaszok bújnak meg. Ilyen a Ghar el-Melh közelében található Sidi Ali el-Mekki és Raf Raf, a  Tabarka mellett fekvő Plage Zouiraa, valamint a Bizertétől nem messze található Rass Engelah.

Az északi part két legjelentősebb nyaralóhelye Bizerte és Tabarka. A XVI-XVIII. század folyamán ezek a városok voltak a fontosabb kereskedelmi kikötők, ahol itáliai, spanyol és francia hajók érkeztek.

A kikötői erődök még őrzik a kikötők birtoklásának jogáért folytatott nagy csaták nyomait. Manapság a térséget Korallpart néven említik, mivel a Földközi-tenger meleg vizében – különösen Tabarkánál – kiválóan érzik magukat a korallok.